Cserkészcsapatunk megalakulása óta több generáció nőtt fel, hiszen a csapat is már felnőttkorba lépett – 2010-ben 18 éves lett. Az évek során számos őrsünk működött, sok lelkes cserkésszel és őrsvezetővel.

A csapatunk története során működött őrsök – időrendben: Turul, Kuvasz, Ibolya, Harmat, Teknős, Dió, Csillag, Tücsök, Ülőbagoly, Szamóca, Kabóca, Mókus, Tatu, Galagonya, Micimackó, Ürge, Delfin.

Pacsirta

Az őrs 2010-ben indult Köteles Ágota megbízott őrsvezető vezetésével, aki 2011-ben őrsvezetői képesítést szerzett. Az őrs tagjait lelkes és ügyes lányok alkotják. Rendszeresen járnak őrsi gyűlésekre, ahol közös döntésük alapján a Pacsirta nevet választották maguknak, mivel nagyon szeretnek énekelni. Az őrsöt egy éven át Karaffa Adrianna is segítette. 
2014-ben már a (sátoros, saras) cserkésztábor próbáját is kiállíták :-) amely nagyon tetszett nekik.
2014/2015-ben Karaffa Adriannával folytatják cserkészkedésüket, 2015/2016-ban Stropko Vanessaval.

Szúnyog

Az őrs 2000 őszén alakult és a Micimackó nevet választották, őrsvezetőjük Takács Gabriella vezetésével. A lányok első nyári kiscserkész táboruk Ipolyfödémesen volt, ahol Óz birodalmába kirándultak, és kiscserkész fogadalmat is tettek. 2005-ben került sor névváltoztatásra, ekkor Gajdos Katalin vette át az őrs vezetését. Számos tábor, sikeres történelmi vetélkedő és métabajnokság áll mögöttük. 2009 őszétől a Delfineket fogadták be. 2010-ig működtek az őrsben, majd a csapatakciók lebonyolításában segédkeznek, ill. őrsvezetőképzésben is részt vettek.

Farkas

Az őrs 2009 őszén jött létre (akkor még Méhecske néven) fürge lányokból és fiúkból, Szpisák Adriána őrsvezető vezetésével, akinek a munkáját Kovács Katalin segítette. Első csapatakció, amin résztvettek, az izgalmas Mikulás délután, majd a csapatkarácsony volt. Nyáron nagy kalandokat éltek át közösen a szepsi és kassai kiscserkészekkel a Hupikék törpikék kiscserkész táborban, ahol kiscserkészígéretet is tettek, és a sárga nyakkendő büszke viselői lettek.  2010 szeptemberében az immár csak fiúkból álló őrs vezetését Szpisák Ádám őrsvezető, Bartók Zoltán megbízott segédőrsvetető támogatásával vette át, aki 2011-ben őrsvezetői képesítést szerzett. Legnagyobb élményük a Nemzeti nagytáborban való részvétel volt. 2015-ben Tomi, Rudi és Dani segédőrsvezetői képesítést szereztek. Idén Szeles Pál állt az igencsak összetartó kis csapat élére.

Puma

Az őrs 2003-ban alakult Zborai Beáta és Juhász Lucia őrsvezetők vezetésével. Nevüket fürgeségük és mozgékonyságuk miatt választották. Őrsvezetőjük 2005-től Szpisák Ádám. Ugyancsak 2005-ben került sor a kiscserkész ígérettételre Jászóváron, a csapat őszi tanyázásán. Több csapattanyázás után 2006-ban vettek részt az Ipolynyéken, a vezetőképző táborok mellett megrendezett mintatáborban. Első táborozásuk 2007-ben volt Hímben. Az őrs tagjai között van focista, dobos, történelmi vetélkedő győztes és néptáncos is. Őrsvezetőjük később Szabó Miklós és Mártha Tamás voltak. 2010-ig működtek az őrsben, mára őrsvezetők és roverek lettek, így erősítik a cserkészcsapatot.

Dongó

Az őrs 2008-ban alakult Gajdos Katalin őrsvezető vezetésével, Greczmajer Péter segédőrsvezető támogatásával, aki 2009-től őrsvezetői megbízást kapott, 2011-ben őrsvezetői képesítést szerzett.  Első csapattanyázásuk még első éven az udvarnoki erőd tanyázás volt, első táboruk pedig a márkusfalvi nyomozótanya, ahol az őrs tagjai kiscserkészígéretet tettek, és büszkén viselték a sárga nyakkendőt. A 2008/2009-es cserkészévben megnyerték az aktivitás versenyt, azaz a Dongók vettek részt legaktívabban a csapat rendezvényein. Azóta is minden akció, és kiscserkész tábor lelkes résztvevői, és a 2012-es hími csapattáborban csatlakoztak a zöld nyakkendősökhöz.
2014-től a csapat munkáját is segítik a csapatrendezvényeken, táborokban.

Sólyom

Az őrs 2006-ban alakult Juhász Lucia őrsvezető vezetésével, majd az őrsöt Vojakovic Tibor vette át az őrsvezetői képesítés megszerzésével. Kiscserkész ígéretet a 2008-as csapattáborban tettek Nyékvárkonyban, amely egyúttal első sátortáboruk is volt. Majd a 2009-es csapattáborban az őrs egyik fele a cserkészfogadalom letételével a zöld nyakkendősök sorába lépett, az őrs másik fele pedig ezt a 2009-es csapatkarácsonyon pótolta. A Sólymok tagja egy testvérpár, akik kiváló futók. A legvegyesebb őrsünk, mert nem csak eleven tagjai vannak, hanem Szepsi környékéről járnak be hozzánk, Péderből, Jánokról, Debrődről.

2010-ig működtek az őrsben, mára segédőrsvezetők, roverek lettek.

Mangó

Az őrs a Dongókkal egy időben, 2008 őszén alakult. Több lány-fiú testvérpár is tagja a két őrsnek. Őrsvezetőjük Juhász Lucia volt, neki Juhász Veronika segédkezett, aki 2009-ben megbízott-, 2010-től pedig képzett őrsvezetőként terelgeti a lányokat. Első csapattanyázásuk még első éven az udvarnoki erőd tanyázás volt, első táboruk pedig a márkusfalvi nyomozótanya, ahol az őrs tagjai kiscserkészígéretet tettek, és azóta is büszkén viselik a sárga nyakkendőt. Nyáron részt vettek a kiscserkész táborban Fricsen, a zöld nyakkendőt a 2012-es hími csapattáborban szerezték. 2013-ban az őrs vezetésével Karaffa Adrianna lett megbízva.