Cserkészcsapatunk a harmincharmadik születésnapját ünnepelte. Vonattal utazott a négy kiscserkész őrsünk Kassára. A helyi kiscserkészekkel délelőtt városi portyán jártuk be a belvárost. Nyolc állomást kerestünk meg, őrsönként barangoltunk, térkép segítségével. A finom ebéd után következett a csoki (süti)torta. Hálát adunk a sok-sok cserkészélményért és kihívásért, a szepsicserkészekért és kassaicserkészekért. Tavaly a cserkész korosztály, idén a kiscserkészek tartottak közös programot a két kuruc cserkészcsapatból. Felhangzott a két csapat csatakiáltása és egy hatamas kört alkotva jutott idő néhány cserkészjátékra és dalra. A sárga nyakkendősökkel több év kihagyás után sikerült ez a közös program, így bízunk benne, hogy ezt folytatjuk.
Végül haza is jutottunk, mert a vonatra nem fértünk fel, így a masinisztával kezdtünk tárgyalni, hogy 35-en haza szeretnénk menni, és erre még a vasúttól is lepecsételt engedélyünk van. Ő telefonált egyet-kettőt-hármat, és megérkezett egy másik szerelvény, amin már mindenkinek jutott hely. Szepsibe érkezve az Áruló labancok! csatakiáltás hangzott fel újra, ezúttal a várakozó szülőknek.