November 9. és 11. Között Karaffa Adrival egy nagyon érdekes „külügyi képzésen“ vettünk részt Budapesten a Magyar Cserkészszövetség szervezésében. Pénteken „hatalmas bátorsággal“ nekivágtunk Budapestnek, hogy felkeressük a képzés helyszínét, de amikor megtaláltuk, bátorságunkat egy kis félelem váltotta fel – mit fogunk mi itt csinálni ennyi ismeretlen között? De ez belépésünk után máris szertefoszlott, amikor megláttuk másik két SZMCS-s cserkésztesvérünket: Pintér Mirit és Antal Tomit Ipolyságról. Megvártunk mindenkit és egy gyors vacsora és bemutatkozós játék után el is kezdődhettek az előadások. Az este folyamán megtudtuk milyen egy jó külügyis, és hogy mi is az a cserkészdiplomácia. Ezután csapatokba osztottak minket és egy fergeteges, házikészítésű társasjátékot játszodtunk. Három csapatra osztottak, és a feladatunk az volt, hogy a bábúnkkal elérjünk a célig. Minden mezőn valamilyen szimbólum volt, amihez feladat tartozott. Volt olyan, hogy egy országnak kellett megmondanunk a fővárosát, zászlójáról, himnuszáról, nemzeti ételéről vagy italáról felismerni egy országot, megmondani határon túli települések magyar neveit (szégyen, nem szégyen, nem tudtuk, hogy van Svidník magyarul – Felsővízköz). Volt olyan, hogy a logója alapján meg kellett neveznünk egy külföldi cserkészszövetséget, vagy pedig fel volt sorolva egy csomó ország és meg kellett nevezni egyet, ami az összessel határos. Lényeg a lényeg, szerintem igen jó játék volt – meg is nyertük. Ezután volt egy gyors esti ceremónia németül (ha már külügyi legyen külügyi), tisztálkodás és mentünk is aludni.
Másnap korán keltünk és majdnem délig egyhúzomban előadásokat hallgattunk. Voltak érdekesek, de kevésbé érdekesek is. Többek között betekintést nyertünk a WOSM (Világ Cserkészmozgalom) és a WAGGGS (Cserkészlány Világszövetség) felépítésébe és működésébe. Az előadások között mindig egy kis feszültséglevezető játékot játszodtunk az udvaron. Ebéd előtt minden csapatot külön-külön kiküldtek a városba, hogy 20 percig sétáljon. Út közben megállított minket egy lány, és megkért minket, hogy fényképezzük le őt a Parlamenttel és utána kérdezett egy csomó mindent Budapestről (persze angolul). Az ebédnél kiderült, hogy „beépített ember volt“ – egy Budapesten élő, brazíliai magyar cserkészlány, aki tesztelte, hogyan kommunkikálunk angolul. Később alap infókat kaptunk utazás- és szállásszervezésről, különböző nemzetközi táborokról – bővebben a dzsemborikról. Később voltak előadások a környező országokról, azoknak cserkészszövetségeiről és a nyelvekről. Itt megtudtuk, hogyan kell megkülönböztetni azt, hogy egy szöveg ukránul, oroszul, szerbül vagy beloruszul van-e írva. Vagy mi a különbség az izlandi, svéd, dán és norvég ábécében. Nekem talán ez tetszett a legjobban. Később kaptunk egy pár élménybeszámolót különböző nemzetközi cserkészeseményekről. Csányi Norbi is megjelent egy pár órára és előadott a Magyar Cserkészszövetségek Fórumáról. Hamarosan elérkeztünk a vacsorához. Ezt egész nap elég nagy homály fedte, mert egyfolytában volt valaki a konyhában, de soha semmi konkrétat nem láthattunk. Az összes csapatnak az ebédlő előtt kellett gyülekeznie, míg nem kaptunk engedélyt, hogy bemehessünk. Amikor beléptünk az egész terem ki volt díszítve külföldi cserkésznyakkendőkkel és egy bazi nagy asztal tele volt rakva különböző kajákkal. Volt ott pizza, sushi, egy nagy tálban egy fura, de finom marokkói nemzeti étel, dán húspogácsa áfonyakrémmel, óriáshamburger, baklava meg mindenféle nemzeti étel, amibe bele volt szúrva az adott ország zászlaja. Nagyon hangulatos volt minden és az ételek is nagyon finomak voltak. Ezután az egész este nagyon jó hangulatban telt.
Vasárnap újra nagyon korán keltünk. Az első előadásunk a Magyar Cserkészszövetségről volt. Nagyon hosszú, részletes és egyben érdekes volt, de mivel nagyon keveset aludtunk, végig csukódott le a szemem. Ezután elmentünk templomba. Mivel csak az egyik kiképző és én voltunk protestánsok, hát ketten elmetróztunk a Deák Ferenc térre egy evangélikus istentiszteletre. A katolikusok két helyre mentek, de azt nem tudom pontosan hova. Miután mindenki visszatért, ott várt minket a 2011-es világdzsembori magyar csapatának kontingensvezetője – José – és meghallgattunk egy hosszú előadást a kontingens megszervezéséről, vezetéséről és programjáról. Ezután kaptunk egy órát, hogy összeállítsuk a 2013-as japán „elődzsemborira“ kiutazó magyar kontingens egy éves programját. Ezután ebéd következett, amire sajnos nem maradhattunk, hogy el tudjuk érni a vonatunkat. Elbúcsúztunk mindenkitől, elmetróztunk a Keleti pályaudvarra (és kipróbáltuk a 2-es metró új szerelvényeit!). Kisebb, nagyobb gubancokkal, de fél hatra szerencsésen megérkeztünk a Hidasnémeti Nemzetközi Vonatpályaudvarra.
Amennyire nehezen és bizonytalanul indultunk neki, annyira jó élményekkel jöttünk el a 2012/2013-as külügyi képzés első hétvégéjéről és alig várjuk, hogy márciusban újra találkozzunk, Erdélyben. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy egyszer vegyen részt egy ilyenen.