Gelence nem Velence, hirdette a REGE tábor meghívója (Romániai Magyar Cserkészszövetség Emléktábora Gelencén). Ez pedig cseppet sem zavart minket, sőt! Csodás helyre érkeztünk 2005. július 16-án nyolc napra, a Keleti-Kárpátok hegyei közé, Háromszék egyik legelrejtettebb részére.Már az indulás előtt izgalommal töltött el, hogy olyan helyek várnak ránk, ahol Gábor Áron ágyút öntött; Dózsa György, Kőrösi Csoma Sándor, vagy Mikes Kelemen látta meg a napvilágot. Hosszú utat tettünk meg odáig, mégpedig Nagyváradtól erdélyi cserkésztestvéreink kalauzolásával: Kolozsvár főterén Mátyás király szobra és szülőháza előtt pózolhattunk, Marosvásárhelyen a híres Bólyai matematikusok városával ismerkedhettünk meg, Segesváron mintha időutazásban lett volna részünk a gyönyörű középkori várfal és őrtornyok között, és útközben Petőfi emlékhelye mellett is elhaladtunk. Kész történelemkönyv!

A tábor is hasonlóan mesés körülmények között telt, ahol Atilla Hunországát építették 4 altáborba verődve egész Erdélyből, továbbá a Vajdaságból és a Felvidékről érkező cserkészek. Számos kézműves foglalkozás, néptánc, stratégiai játék, íjászat tette élővé a keretmesét, és nyújtott számunkra emlékezetes táborozást. A Csele altábor lakóiként a körletek építkezésében a felvidéki fiúk kitettek magukért. Az altábor többsége a vaskos lócán szeretett volna megpihenni napközben, a hangulatot pedig kedvenc népi játékainkkal emeltük. Természetesen sajátosságokat és eltéréseket is tapasztaltunk – érdekességnek számított a közkedvelt métánk teljesen eltérő szabályok szerinti játéka vagy kicsit hiányoltuk a tábortüzeink fegyelmezett hangulatát. A táborral szembeni erdő medvéjének csak rossz hírét hallottuk, szerencsére a közelünkbe nem merészkedett.

Hatalmas élmény volt néhányunknak, hogy eljuthatott, vagyis (majdnem vérrel verejtékezve) megmászta a „közeli” 2238 m magas Királykőt, az ezer éves határ egyik legmagasabb csúcsát. Gelence falujának a XIV. századból megmaradt rovásírás emléket őrző temploma és a környék megismerése mellett Csíkszeredára ill. a csíksomlyói búcsúhelyre is eljutottunk, amiről addig talán sokunk csak álmodozhatott. Innen láttunk rá Ábel Hargitájára is.

Egész idő alatt kiemelt vendégszeretetben volt részünk, számos ajándékkal és szép emlékkel tértünk haza, és ezúton is köszönjük a lehetőséget mind az RMCSSZ-nek, mind pedig az SZMCS-nek.