2011. február 4., péntek – február 6., vasárnap
Újra nyakunkba szedtük a világot, és elindultunk meghódítani „nyugatot“. Zolival, mint mindig, a Tornanádaskai giga állomásról indultunk pénteken délután. Késő délutánra értünk Pestre, ahol némi gyógyszertár és élelmiszerüzlet hajkurászás, metró, villamos és busz után megérkeztünk a cserkészházba, ahol már a csapat nagyja várt minket. Este volt puszi háború, amiben néhány emberről kiderült, nagyon sokra vihetnék birkózásban. (:
A hétvége alatt volt sok játék, hogy a Gábor Dénes raj tagjai minél jobban megismerjék és megszeressék egymást. Még túra is volt, ahol a végállomás egy kedves játszótér volt az erdőben.
Ez a három nap is kitűnő hangulatban telt, mint eddig mindig. Ezzel együtt a harmadik hétvégén vagyunk túl, plusz a válogató hétvége (ezután derült ki, ki kapott helyet a Magyar Dzsembori csapatban). Tehát még előttünk van 2 hétvége. Vagyis már túl vagyunk a felén, és egyre csak közeledik a várva- várt július 24.-e, az előtábor Pesten, majd 27.-én a kiutazás Rinkabyba (Svédország).
Már alig várjuk. (: